"A munkában attól szenvedtem, hogy nem értenek meg" - Bárány Róbert | ADHD neurodiverz podcast

„Robika elindult a hóban papucsban kutyát nézni…”

A beszélgetés elején egy gyerekkori történettel indítunk: hatalmas hó, papucs, és egy búvársebbkönyv a kézben. Robi kisfiúként simán nekivágott a télnek csak azért, hogy megvizsgálja a környék kutyáit. A szülei persze már kétségbeesve keresték, de ő csak tette, amit épp izgalmasnak érzett. Ez a történet már előrevetíti azt a fajta impulzív, kíváncsi működésmódot, ami sok ADHD-s ember életében jelen van – gyakran félreértve, sokszor meg nem értve.

A félreértettség élménye

A későbbi iskolás évek sem múltak el kihívások nélkül. Robi beszél arról, milyen nehézséget jelentett számára időben beérni az iskolába, pedig csak pár percre lakott. A „nem értenek meg” érzése végigkísérte gyerekkorától kezdve a felnőttkoráig, sokszor bizalmatlanságba vagy védekezésbe torkollva. Az ADHD-s működés nem mindig passzol bele az iskolarendszer vagy a munkahelyi struktúrák merev kereteibe, és ha nincs megfelelő támogatás, akkor ez frusztrációhoz és önbizalomhiányhoz vezethet.

A diagnózis után: megértés és elfogadás

A felismerés és a diagnózis – ha egyáltalán eljut valaki eddig – gyakran megkönnyebbülést hoz. Robi története rávilágít arra, hogy egy ilyen „címke” nem csak stigmát jelenthet, hanem egyfajta kapaszkodót is: „Ja, nem vagyok lusta, csak máshogy működöm.” Ez a felismerés már önmagában hatalmas lépés. A podcast beszélgetés során ez többször is előkerül: a tudatosság, az önmegfigyelés és az önelfogadás folyamata kulcsfontosságú egy ADHD-s felnőtt számára.

Rendszerben működni – de hogyan?

Robi az évek során megtanulta, hogyan érdemes szerveznie a napjait. A túlterheltséget például úgy csökkenti, hogy házhoz szállítással oldja meg a főzést és bevásárlást, vagy sétál a kutyájával, ha túlterhelődött. Ezek az apró döntések – még ha banálisnak is tűnnek – hatalmas különbséget jelentenek. Ugyanígy segít neki, ha párhuzamosan több projektben dolgozik, így ha az egyik épp nem inspirálja, tud váltani egy másikra. Ez egyfajta „struktúrált sodródás”, amit sok ADHD-s vállalkozó sikeresen alkalmaz.

Egyensúly a vállalások és a valóság között

A beszélgetés legfontosabb üzenete talán az, hogy az ADHD nem mentség, hanem egy működési mód. Robi is hangsúlyozza: vállalkozóként felelősséget kell vállalni. Ha valamit elvállalunk, akkor meg kell tenni, amit tudunk. Lehet, hogy nehezebb, lehet, hogy máshogy kell, de ez nem jelenti azt, hogy lehetetlen. Ez az egyensúlykeresés – az önazonosság és a működőképesség között – az, amit minden ADHD-s vállalkozónak nap mint nap meg kell találnia.

‍