.webp)
Ebben a videóban konkrétan megmutattam nektek, hogy én hogyan nézem meg a versenytársak hirdetéseit a Facebook Ads Library-ben. Én most a Rossmannt választottam példának, de természetesen te is bármelyik versenytársadra rá tudsz keresni, akár kisebb, akár nagyobb cégről van szó. Ez az eszköz egyébként bárki számára szabadon elérhető, és simán kiderítheted belőle, hogy az adott cég milyen kampányokat futtat, milyen formátumban és milyen felületeken.
Ami számomra mindig érdekes, az az, hogy egy-egy versenytárs inkább Facebookra, inkább Instagramra, vagy vegyesen hirdet-e, és hogyan időzíti ezeket. A Rossmann esetében például láttuk, hogy náluk domináns a Facebook, de persze az Instagramon is jelen vannak. Ha eddig nem nézted volna meg a konkurenseidet így, erősen ajánlom, hogy próbáld ki, mert rengeteg hasznos ötletet lehet belőle elhozni.
A másik eszköz, amit mindig előveszek, ha versenytárselemzést csinálok, az a Google Ads Transparency Center. Ez még mindig egy alulhasznált lehetőség szerintem itthon. A videóban is láthattad, hogy például a Rossmann esetében nem 69, hanem közel 3000 hirdetés futott Google-ön. Brutális különbség, és már önmagában megmutatja, hogy hol költenek többet, hol van a fókusz.
Én ezt mindig elmondom konzultáción is, hogy ne csak a kreatívokkal vagy a szövegekkel foglalkozz, hanem azzal is, hogy hol és milyen intenzitással hirdetnek a többiek. Egy ilyen összehasonlításból könnyen le tudsz vonni következtetéseket a saját stratégiádra is. Lehet, hogy például te eddig csak Facebookon hirdettél, de a piacod fele inkább Google-ön költ.
A videóban összehasonlítottam a Rossmannt és a DM-et is, hogy lássunk egy másik példát is. Érdekes volt látni, hogy míg a Rossmann sokkal inkább Google fókuszú, addig a DM talán kiegyensúlyozottabban osztja el a költéseit Facebook és Google között. Ezekből a kis apróságokból is rengeteget lehet tanulni.
Nekem ez például azt is jelenti, hogy ha webshopos ügyféllel dolgozom, mindig ránézek, hogy az adott szektorban mi az általános trend. Így tudok úgy ajánlani kampánystruktúrát, hogy nem csak a tapasztalatra, hanem konkrét számokra, versenytársi példákra is tudok támaszkodni. Szerintem ez az egyik legjobb része ennek a munkának.
Ha eddig nem használtad ezeket az eszközöket, szerintem mindenképp próbáld ki. A videóban mutattam pár alapfogást, de a letölthető versenytársas anyagomban sokkal részletesebben is kifejtem ezeket, sőt, külön videókban is beszélek róla. Ha pedig webshopod van, akkor ezeket szinte kötelező lenne heti szinten nézegetni.
Én magam is rendszeresen visszatérek ezekhez, és nem csak akkor, ha új ügyfélnél dolgozom, hanem akkor is, ha saját projekteken gondolkodom. Ez segít abban, hogy mindig képben legyek a piacon, és hogy ne csak véletlenszerűen tesztelgessek, hanem átgondoltan, a konkurencia adataira is építve.

.webp)