Veszélyeztetett szakmák az AI-korában | 📕Ki alakit kit? könyv az AI-ról

A könyv 6 fejezetből áll. Ez az 4. fejezet: Ők azok, akik a jövőt írják 9. rész: Ludditák, liftkezelők és az AI-ügynökök

A teljes tartalomjegyzéket a könyv oldalán találod meg, ahol még több publikus fejezetbe is beleolvashatsz.

A könyvet itt tudod előrendelni.

‍

‍

Amikor ma az AI kapcsán a munkák eltűnéséről beszélünk, sokszor úgy teszünk, mintha valami egészen új folyamatnak lennénk a tanúi. Mintha most először kellene szembenéznünk azzal, hogy egy-egy technológia bizonyos feladatokat, szerepeket, sőt hamarosan egész szakmákat is át tud alakítani vagy meg is tud szüntetni. Pedig a történelem tele van ilyen példákkal.

Már említettem, hogy előadásokon, beszélgetéseken gyakran meg szoktam kérdezni a hallgatóságot: hány olyan emberrel találkoztak aznap, akiknek a munkája kiváltható egy humanoid robottal, azaz olyan típusú munka, ahol nincs valódi hozzáadott értéke annak, hogy azt egy élő ember látja el? Egy taxis, egy felszolgáló, egy pékségben dolgozó eladó esetében mit jelent számunkra az, hogy nem pusztán egy funkciót vagy szolgáltatást kapunk, hanem egy emberrel találkozunk? Más lenne a napunk, ha ezeket a feladatokat humanoidok végezték volna el? Miben éreznénk máshogy, hiányozna valami a napunkból?

Ez a kérdés arra próbál rámutatni, hogy az automatizáció sokszor jóval azelőtt elkezdődik a valóságban, hogy társadalmi szinten hajlandóak lennénk érdemben beszélni róla. Ráadásul a technológia általában nem egész szakmákat tüntet el egyetlen mozdulattal. Először csak feladatokat, folyamatokat alakít át. A könnyen mérhető és ellenőrizhető, kevés emberi árnyalatot igénylő folyamatokat. A szakma csak később kerül veszélybe, amikor ezekből a kiszervezett részekből már elég sok gyűlik össze ahhoz, hogy maga az adott munkakör kiváltásra kerüljön.

A ludditákról a történelemórán tanultunk, a szó mára gyakran a technológiától idegenkedő, fejlődéstől tartó emberek szinonimája lett, pedig az eredeti mozgalom ennél jóval összetettebb volt. A luddita mozgalom 1811-ben indult Nottinghamshire környékén, majd 1812-ben átterjedt Yorkshire-re és Lancashire-re is. Textilipari munkások és szakmunkások bizonyos gépek szétverésével tiltakoztak az ellen, hogy a gépesítés lerombolja a megélhetésüket és a szakmai autonómiájukat. Így harcoltak, lázadtak az új gazdasági berendezkedés ellen, amelyben a gépeket a bérek letörésére, a szakmai tudás leértékelésére és az addigi munkakultúra szétverésére használták a tőkések. A társadalmi konfliktus okát részben az jelentette, hogy nagy tömegek nem kaptak beleszólást abba, ki dönt a gépek használatáról, és ki részesül a hasznukból.

A mozgalmat az állam keményen letörte, az események kapcsán több per is zajlott, amelyek célja az ítélethozatal mellett, hanem az elrettentés is volt. A ludditák a technológiai átmenet elosztási igazságtalanságára reagáltak, arra, hogy a gépek haszna nem ugyanazokhoz került, akik a veszteségeket elszenvedték. Ez intő jel, példa is lehet a modern technológiai társadalom számára: arra emlékeztethet minket, hogy az új gépek körüli vita arról is szól, hogy mi történik közben a munkával, annak az értékével, a munkásemberek megélhetésével, autonómiájával és a társadalmi csoportok közötti alkuval.

A nyomdai szedők története is ezt a mintát követi. A 19. század végéig a nyomdai szedés lassú, nagy koncentrációt, komoly szakmai rutint és kétkezi munkát igénylő folyamat volt. A Gutenberg-korszak után évszázadokon át az egyes betűket kézzel kellett kiválasztani, sorba rakni, majd a nyomtatást követően visszaszortírozni. Ezt az aprólékos, fegyelmezett és szakmailag megbecsült munkát alakította át a Linotype gép, amely az 1880-as évektől kezdve már nem egyes betűket rakott egymás mellé, hanem egy egész sort öntött ki egyszerre. Nemcsak felgyorsította az újságkészítést, és adott új lendületet a nyilvánosságnak, de a szedők évszázados kézműves monopóliumát is felszámolta. A nyomdaipar és az újságírás teljesen új sebességre kapcsolt.

Hanula Zsolt volt kollégám elevenített fel egy másik ilyen történetet a Telex Észkombájn rovatában: a New York-i liftkezelők 1945-ös sztrájkja remek példája annak, hogy egy tiltakozás akkor is felgyorsíthat egy technológiai váltást, ha rövid távon sikeresnek tűnik. A városban ekkor még több ezer liftkezelő dolgozott. Az automata liftek már megjelentek, de sokan bizalmatlanok voltak velük szemben. A liftkezelő feladata nem merült ki abban, hogy ...

(...) 

A rész folytatása a könyvben található.

A könyvet itt tudod előrendelni.

‍

Ha érdekel a könyv többi, letölthető, szabadon olvasható része, kérlek nézd meg a Ki alakít kit? - Emberek maradunk-e az AI korszakban könyv oldalát. Ha szeretnéd megkapni a fejezeteket, kérlek add meg az email címed, amire elküldhetem őket!

‍

‍