Török Balázs könyve az emberi értelem történetétől az AI-ig vezet, majd megmutatja, hogyan formáljuk egymást a gépekkel: döntés, tanulás, identitás, etika.
Ez a könyv nem az AI-ról szól “csak úgy”, hanem rólunk, akik megpróbáljuk elhelyezni magunkat egy új szereplő mellett. A kiindulópont az emberi értelem hosszú története: hogyan lett a túlélésből együttműködés, a közösségből civilizáció, a tapasztalatból tudás. A nyelv, az írás és a hit nem díszletek, hanem infrastruktúrák: olyan eszközök, amelyekkel a gondolkodást és a közös valóságot felépítettük.
A második részben a “kiszervezett gondolkodás” útját követed végig: jelölések, számok, adminisztráció, algoritmusok, gépek. Itt válik érthetővé, hogy az AI nem “kívülről jött”, hanem a saját mintáinkból épült fel, és közben mi is elkezdtük magunkat a gép nyelvén leírni: adatként, folyamatként, optimalizálandó rendszerként.
A könyv közepe a kényelmetlen, de termékeny kérdés: ki alakít kit? Mi történik a döntéseinkkel, amikor a tanács olcsó és mindig kéznél van? Mi lesz a kreativitással, ha a kezdet többé nem fáj? Mit jelent tanulni, ha a válasz azonnali, és a kérdés válik drágává? Ezek nem “világvége” fejezetek, hanem arról szólnak, hol csúszik át észrevétlenül a kényelmünk függéssé, és hol marad valódi mozgásterünk.
A záró részek az identitás, a társadalom és a felelősség terepére visznek: hitelesség a szintetikus korban, munka és oktatás új logikái, egyenlőtlenségek, szabályozás, etikai dilemmák. A könyv célja nem az, hogy biztos jövőképet adjon, hanem hogy jobb kérdéseket adjon — és a végére ne kisebbnek érezd magad az AI mellett, hanem tisztábban lásd, mi az, ami tényleg emberi, és mi az, ami csak megszokás.
